Tény, hogy István a király rendezése nem a nemzeti romantikára van kihegyezve mégis társadalmi és királydrámának sikerült. A darab sikerének a mindenkori garanciája persze nem a rendezés, hanem a fantasztikus zene melyet nem tudott elkoptatni az eltelt 30 év. Láttam az előadást és nem érzem, hogy tüntetnem kellene. Bár mi volt is a rendezői szándék a látványos realizmuson elcsorbult a liberális cinizmus és Alföldi Róbert főhőse és központi figurája nem a meghasonult István, hanem Koppány vezér lett. Ehhez persze kellett Stohl András alakítása is aki piedesztálra emelte Koppány vezért aki mellett István ellentmondásos, meghasonult, megcsalt alakká törpül. Ez volt az alkotói szándék, véletlenül sikerült ilyenre nem tudom, de mindenképpen ezt súgalja. Tehát lehet keresni a kákán a csomót, igaz voltak többé-kevésbé egyértelmű dehonesztáló célzások, de ezek nem tértek el a magyar átlag saját magáról alkotott képétől. Összességében nem találtam dehonesztálónak, Koppányt és táborát inkább mártírrá avatja.
Bár a színpadon sok volt a látszólag értelmetlen rohangálás és számos olyan elem mely nem a zene és a cselekmény összhangját, hanem inkább a rendezői exhibicionizmust szolgálta az előadás az eredeti zenének és a szereposztásnak köszönhetően látványos és élvezhető.
