A homoszexualitás megítélését és az azt övező vitákat általában vak és elfogult szubjektivitás jellemzi. Végeredményben egy biológiai gyökerű viselkedési mintáról van, szó melyet napjaink liberális kulturális közege ideologizál, megteremtve a politikai potenciállal felruházott szexuális másság fogalmát, miközben a társadalom konzervatív többsége számos erkölcsi, kulturális, egészségügyi, demográfiai, stb. érvel, támasztja alá a jelenség természetellenességét.
A szexualitás, mint az „istenek ajándéka” jobb esetben magánügy, ami nem kellene, heves indulatokat kavarjon. De legfőképpen nem kellene identitásbeli dilémmához, társadalmi, politikai klikkesedéshez, szakadáshoz vezessen. Úgy a homo mind a heteroszexuális lobbi természet és társadalomellenes, szélsőséges és veszélyes jelenségek. A homoszexualitás biológiai gyökerű jelenség melynek eredete a törzsfejlődés mélyén rejlenek. Lehet mindent eldöntő génekkel, predesztinációval, örökletességgel érvelni. A tudomány ilyen téren olyan „megdönthetetlen bizonyítékokkal” szolgál, amilyenre épp szükség van. A törzsfejlődés, akár empirikus vizsgálata viszont sok tekintetben választ ad a homoszexualitás dilemmára.
Nem kell túl messze menni. Elég, ha felidézzük egy férfi és egy nő ábrázolását melyet egy űrszonda hordoz, földönkívüli civilizációk után kutatva, vagy vizsgáljuk meg saját testünket. Mi a különbség egy női és egy férfi teste között? Első látásra aligha van nagyobb különbség, mint két sündisznó között. Mindkét nem rendelkezik a másik minden jellegzetes tulajdonságával. Mindkét nem hordozza a másik szexuális jegyeit (pl. a mellbimbók). Úgyszintén a női egyedek rendelkeznek a hímneműek első és másodlagos nemi szerveivel is. Biológiailag a hímnemű emlős tulajdonképpen egy továbbfejlesztett, megtermékenyítésre specializálódott nőstény. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy az ember, mint minden más emlős alapvetően hermafrodita potenciállal ellátott élőlény. A nemek szétválása a törzsfejlődés eredményeként jött létre akkor, amikor a szaporulat és az egyedszám ezt lehetővé és szükségessé tette. Úgy az állatvilágban, mind a növényvilágban ismeretes az egyneműség, az önmegtermékenyítés, sőt a hermafrodita élőlények egymást termékenyítik meg, biztosítva az adott fajok fennmaradását. Genetikailag bizonyított, hogy az emberi faj egyedszáma, törzsfejlődése során az afrikai őshazában többször volt kritikusan alacsony és került a kihalás szélére. A faj mégis fennmaradt, aminek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nemek a kritikus időszakokban nem voltak végérvényesen szétválva. Az egyed szükség szerint, feromon által indukált hormonális impulzusok hatására válhatott megtermékenyítő vagy megtermékenyítetté attól függően, hogy genetikailag melyik funkcióhoz volt erősebb hajlama. Így rendelkezett az ön vagy egymást megtermékenyítő képességgel. Ezt a potenciált a tudomány mai állása szerint hormonális beavatkozásokkal akár modellezni is lehet. Ennek alapján történhet meg, hogy emberek orvostudomány illetve biotechnológia segítségével megváltoztathatják nemi jellegüket. Ezzel az okfejtéssel nem arra akartam utalni, hogy a homoszexualitás, az interszexualitás és egyéb a fajfentartást nem szolgáló szexuális magatartási formák évmilliók távlatából indokoltak és szükségesek, csupán arra, hogy az emberi faj magában hord egy atavisztikus viselkedési mintát mely, immár fordított szereposztásban, a túlszaporulat mérséklőjeként ismét, biológiai szerephez juthat(?).
