A magyar politikai közélet hangulatát egy mélyről jövő csatornabűz határozza meg, orrfacsaró kipárolgás, mely a társadalmi élet egészét megmérgezi.Na, most az a kérdés, hogy Kulcsár Gergely, Jobbikos képviselő, köpött vagy sem? Illetve, hogy beleköpött e a Duna parti Holokauszt emlékmű egyik cipőjébe?
Ez egy förtelem! Akkor is, ha tényleg beleköpött és akkor is, ha nem!
Az ember normális körülmények között hajlamos lenne azt mondani, hogy épeszű magyar ember ilyet nem tesz annál is, inkább mert szimbolikus sírhelyekről van szó, de ki tudja már, hogy hol van a normalitás határa. Másrészről pedig a liberális baloldal folyamatosan kreálja a bizonyítékokat a jobboldal lejáratására. Tehát minden újabb szörnyűség esetén felmerül, hogy szemenszedett politikai hazugság. De ha Gergő mégis köpött vajon mi történhetett? Talán a Duna parti huzat sodorta a turhát rossz irányba? És ha így történt, Mit szólna Kulcsár Gergő, ha a MAZSIHISZ teljes tagsága a nagymamája sírjára járna szarni? Ezek ugye nem annyira költői kérdések, de passzolnak a kérdéskör alpáriságához.
A történelmi objektivitáshoz itt semmi kétség nem fér, annál is inkább mivel a Holokausztal kapcsolatos, a hivatalostól eltérő bár milyen értelmezést a demokrácia, a szólás és lelkiismereti szabadság nevében törvény tiltja. Ennek szellemében említésre méltóak azok a dokumentumok és visszaemlékezések, amelyek szerint a statárium idején a Dunába lőtt emberek Szovjet kollaboránsok illetve kommunista agitátorok voltak. A sors fintora, hogy sajnálatos módon ezek az emberek többnyire a zsidóság köréből kerültek ki.
